A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 517 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Tolna megyében az 5116-os jelű út 620 méteres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet.
A TOP-1.3.1-15-TL1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Tolna megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 1,104 milliárd forintos európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében 620 méteren újul meg az 5116-os jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek munkaterületet adott a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés 120 napot vesz majd igénybe.
A Tolna-Bogyiszló összekötő út 0+003,44-0+623,44 km szelvények közti felújítása Tolna község belterületét érinti. A felújítás során, a burkolaton teljes pályaszerkezet cserék készülnek illetve a burkolat profilmarása után kiegyenlítő és kopóréteg építésére kerül sor. A felújítás során parkolók épülnek, illetve felújításra kerül a járda is. A felújítás során elkészül az útburkolati felek festése illetve a szükséges függőleges forgalomtechnikai elemek cseréje. A kivitelezés alatt a forgalom fél pályán haladhat.
A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 517 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Tolna megyében több mint 30 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály