Megújult az Edelény-Lak-Homrogd összekötő út több mint 3 kilométeres szakasza és a tomori Mánta-patak hídja

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában hazai, központi költségvetési forrásból megújult Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Edelény-Lak-Homrogd összekötő út több mint 3 kilométeres szakasza. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Swietelsky Magyarország Kft., bruttó 243 millió forintból készítette el a beruházást.

Az Edelény-Lak-Homrogd összekötő út több mint 3 kilométeres szakaszának teljes körű felújításakor a kivitelező a pályaszerkezet cseréje során 752 m3 zúzott követ épített be, ezután 620 m3 aszfalttal erősítette meg a burkolatot, a padkát 280 m3 zúzott kővel feltöltötte, a meglévő árkokat kitisztította és kijavította, új tartós burkolati jeleket festett, illetve 138 új szélességjelző oszlopot és 25 új KRESZ táblát helyezett ki. A beruházás részeként megújult a tomori Mánta-patak hídja, átépült a híd beton pályalemeze és a járda, és természetesen új aszfaltburkolatot is kapott. A szakemberek cserélték a szigetelést, a korlátokat és a vízelvezetőket, a szegélyeket sóvédelemmel látták el, surrantók és vizsgáló lépcsők épültek. A hídfelújítás bruttó 40,4 millió forintba került.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS