Élesben is ki lehet próbálni a világon egyedülálló zalaegerszegi közutas közlekedésbiztonsági fejlesztéseket

A zalaegerszegi GreenTech konferencián – melyet idén 2024. május 23-24. között tartanak meg – a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is részt vesz, ahol a 21-es számú standon találkozhatnak velük az érdeklődők. Sőt, a Volánbusz hidrogén hajtású autóbuszával demótúrákat szerveznek Zalaegerszegen, ahol a különleges kísérleti projektjüket élesben is bemutatják. A Göcseji út és a Déryné utca csomópontjában korábban a C-Roads 2 projekt részeként speciális érzékelőket, LIDAR-okat telepítettek, ahol egy kamera segítségével a rendszer felismeri az áthaladni vágyó gyalogosokat, kerékpárosokat és arról egy speciális üzenetet küld az erre alkalmas járművekben felszerelt fedélzeti egységekbe. Annak érdekében, hogy ne csak a kísérleti járművek tudják a rendszert hasznosítani, a projekt során megújultak a taktilis jelek, a gyalogosátkelő festése, valamint kihelyeztek egy a gyalogos érzékelése estén sárgán villogó lámpát is a Göcseji úton, hogy az ott áthaladó nagyszámú, főleg diákok biztonságát növelje, hiszen a gyalogosnak van elsőbbsége. Az itt kialakított rendszer a maga módján a világon egyedülálló, hiszen nemcsak a gyalogosokat és kerékpárosokat érzékeli, azokról üzenetet és fényjelet küld, hanem a különböző érzékelési technológiákat is össze tudja hasonlítani, azok előnyeit és hátrányait ki tudja mutatni, amiből hasznos információk szűrhetőek le a jövőbeli telepítésekre vonatkozólag, hogy hogyan érdemes azokat alkalmazni. A projekt keretein belül további jelzőlámpás csomópontok újultak meg a városban a Platánsoron, valamint a Hock János úton, melyeket szintén érint a demótúra. Ezek képesek szintén a járművekkel kommunikálni, így például a hátralévő időt mutatják a pirosjelzésből vagy olyan ideális sebességet ajánl, amivel biztosan a zöld jelzésen tud áthaladni a jármű. A későbbiekben pedig akár tömegközlekedési vagy megkülönböztető jelzést használó járműveket is tud priorizálni a lámpaprogramok során. A fejlesztések célja, hogy a közlekedési baleseteket jelentős mértékben csökkentsük, valamint a járműforgalom lefolyása optimális legyen, így a belváros környezetterhelése és a városon belüli eljutási idők is érdemben csökkenhetnek.

A Magyar Közút zalaegerszegi mérnökségének három járművébe is szereltek RSU-kat (roadside unit), ami így lehetővé teszi az autó és az infrastruktúra közötti kommunikáció tesztelését. Egy ilyen közutas gépet, benne a speciális fedélzeti berendezéssel, szintén kiállítanak majd a konferencián. Ezekről fotók a Közút hivatalos Facebook oldaláról is elérhetőek: https://www.facebook.com/share/p/bhEvC1rrVq5cdnZT/?mibextid=WC7FNe.

A konferenciáról bővebb információk itt érhetőek el: https://greentechzalaegerszeg.hu/.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS