Országosan közel 120 kilométeren indultak újra útfelújítások az állami közúthálózaton

Országszerte közel 120 kilométeren, összesen több mint 41,4 milliárd forint értékben indultak újra az ősszel elkezdett teljeskörű burkolatfelújítások az állami kezelésű közúthálózaton. A beruházások többsége hazai, költségvetési forrásból újul meg.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium által felügyelt Magyar Közút Nonprofit Zrt. nemrég zárta le a 2022-23-as téli üzemeltetési időszakát, így megnyílt a lehetőség, hogy az útfelújítások legyenek újra a középpontban. A márciusban induló, illetve folytatódó felújítások közül a leghosszabb szakaszon, 16 kilométeren a Csongrád-Csanád vármegyei 4405-ös Derekegyház-Nagymágocs-Székkutas összekötő út újul meg, valamint a Békés és Csongrád-Csanád vármegyét is érintő 4406-os Orosháza-Szentes összekötő út 13,2 kilométeren. Mindkét szakasz felújítása a hazai finanszírozású Kiemelt Társadalmi Igények Program keretében valósulhat meg, a 4405-ös út több mint 12 milliárd forint, míg a 4406-os út több mint 9 milliárd forint értékben. A harmadik legnagyobb értékű beruházás 1,6 milliárd forintos árával a Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út közel 6,4 kilométeres szakaszának felújítása, mely Bodrogkisfaludot, Bodrogkeresztúrt és Tokajt is érinti.

A folyamatban lévő útfelújítási projektek mellett a Magyar Közút az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából további útfelújítási projektek és programok előkészítésén is dolgozik, hogy ha újabb források nyílnak meg, akkor a lehető leghamarabb indulhassanak el újabb, teljes körű felújítási munkák az állami közúthálózaton.

Az útfelújítások mellett a Magyar Közút a mérnökségein keresztül folyamatosan, előre meghatározott sorrend alapján végzi országszerte a kezelésébe tartozó szakaszokon a kátyúzási munkákat is, immár tartósabb melegaszfaltos technológiával.

A javítási, felújítási munkákkal érintett szakaszokon a Magyar Közút a közlekedőktől fokozott figyelmet és a kihelyezett forgalom- és sebességkorlátozások betartását kéri.

Ajánlott még indulás előtt tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A szakemberek a közlekedők türelmét és megértését kérik a javítási, felújítási munkák idejére, a beavatkozásokat az ő érdekükben végzik el.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS