Pénteken indul a Giro d’Italia-Vasárnapig útlezárásokra számíthatnak a közlekedők

Pénteken, 2022. május 6-án Magyarországon startol az országúti kerékpársport egyik legjelentősebb olasz körversenye, a Giro d’Italia. A háromnapos esemény ideje alatt a verseny útvonalán több órányi teljes útlezárásokra számíthatnak a közlekedők. Május 6-án, pénteken a Budapest-Székesfehérvár-Visegrád útvonalon, május 7-én, szombaton Budapest belvárosában, míg május 8-án a Kaposvár-Nagykanizsa-Balatonfüred útvonalon. Az országos utakat érintő forgalmi helyzetről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.

A Magyar Közút szakemberei felhívják a figyelmet, hogy a kerékpárosok érkezése előtt a verseny előírásai szerint közel 3 órával már le kell zárni az érintett szakaszokat, ezért azt kérik a hétvége alatt, hogy aki teheti, kerülje el a verseny útvonalának térségét, az érdeklődőknek pedig érdemes arra készülni, hogy a rajt és cél helyszíneken a gépjárművel parkolás is több időt vehet igénybe.

A szurkolói helyszínek, pontos útvonalak és a lezárások tervezett ideje elérhető az esemény hivatalos weboldalán, ezen a linken: https://www.girohungary2022.hu/utvonal/lezarasok/

A Közút továbbá az alábbi fontos részletekre hívja fel az esemény kapcsán a közlekedők figyelmét:
– Visegrádon a befutó helyszínét csak gyalogosan lehet megközelíteni, ami a komptól számítva egy órát is igénybe vehet.
– A 71-es főúti versenyszakaszokat érdemes a Balatoni Bringakörön megközelíteni.
– Pénteken Budapestről Dunaújváros, illetve Székesfehérvár, valamint Szentendre irányában a szokásosnál is nagyobb torlódásra kell számítani. Ezen a napon az M0-s autóút déli szakaszán egyes csomóponti ágak is lezárásra kerülnek, mely szintén torlódást okozhat.
– Budapestről Nagymarosra különvonat közlekedik pénteken, ahonnan komp viszi át a nézőket Visegrádra. A komp gépjárműveket nem szállít a befutót megelőző időszakban. Tihanyba vasárnap a komp szintén csak nézőket szállít a versenyt megelőzően. További információk ezzel kapcsolatban a MÁV, valamint a BAHART honlapján érhetőek el.
– Pénteken Budapesten a verseny útvonalán már 10 órától megkezdődnek az útlezárások. Itt érdemes a BKK Infó oldalát figyelemmel követni.
– Vasárnap Kaposváron a verseny útvonalán már 10 órától megkezdődnek az útlezárások.
– A lezárások idején az M1-es és M7-es autópálya egyes szakaszai terelőútként is üzemelnek.

A társaság arra kéri a közlekedőket, hogy a Giro d’Italia versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS