Megújul a Tassi hajóállomáshpz vezető út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Bács-Kiskun megyében az 51341-es jelű út 200 méteres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezési munkák folyamatban vannak.

A TOP-1.3.1-15-BK1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Bács-Kiskun megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 4,047 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében 200 méteren újul meg az 51341-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés előreláthatóan 145 napot vesz majd igénybe.

A Tassi hajóállomáshoz vezető út felújítása során kivitelező gondoskodik a burkolat megfelelő felújításáról, a megerősítés során két rétegben átlagosan 7 centiméter vastagságú aszfalterősítő réteget építenek be.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Bács-Kiskun megyében mintegy 32 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS