Megújul a Lovas-Balatonfüred összekötő út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Veszprém megyében a 7221-es jelű út 1,5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezési munkák folyamatban vannak.

A TOP-1.3.1-15-VE1-2016-00002 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Veszprém megyében I. – Tartalék 1.” elnevezésű projektet Társaságunk 286 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében 1,5 kilométeren újul meg a 7221-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés előreláthatóan 150 napot vesz majd igénybe.

A Lovas-Balatonfüred összekötő út felújítása során a kivitelező gondoskodik a kopóréteg profilmarása után, egy illetve két réteg aszfaltburkolat terítéséről, új szegélyek építéséről összesen 872 méter hosszon, egy műtárgy részleges felújításáról, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Veszprém megyében több, mint 23 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS