Javítási munkákat végeznek a következő egy hónapban az M1-es autópálya Tatabányától Budapestig tartó szakaszain

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában az idei évben tovább folytatódik az M1-es autópálya felújítása. A következő, mintegy 43 kilométernyi szakaszt érintő projekt elindítása előtt, azért, hogy az eddigihez hasonló sávelhúzásos terelést később meg tudják valósítani, a szakemberek 2019. július 2-től várhatóan 1 hónap alatt 3000 tonna aszfalt felhasználásával úgynevezett nagyfelületű és lokális burkolatjavítást végeznek a Tatabányától Budapestig tartó szakasz szükséges helyszínein.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, kormányzati támogatásból 2018-ban megújult az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontjától kezdődően egy 2,5 kilométeres szakasz, illetve szintén azon a pályaoldalon a 28-as és 40-es kilométerszelvények közötti 12 kilométeres rész. Az idei évben szintén a Hegyeshalom felé vezető oldalon, Tatabánya térségében újulhatott meg az 54-es és 61-es kilométerszelvények közötti szakasz. A következő időszakban pedig még nagyobb volumenű felújítás indulhat el, ugyanis Tatabánya és Budapest között, mindkét pályaoldalon minden, az ezidáig kimaradt szakasz felújítására lesz lehetősége a közútkezelőnek.

A további felújításokat is sávelhúzásos terelés kiépítésével tervezik megvalósítani, hogy a pálya áteresztő képessége a munkálatok ideje alatt is 2×2 sávos maradhasson. Ennek érdekében a szakemberek Tatabányától Budapestig több tíz kilométeren, szakaszosan kijavítják az autópályát 3000 tonna aszfalt felhasználásával.

A beavatkozásokat belső átcsoportosításokkal végzi el a Magyar Közút Nonprofit Zrt., így a bicskei, komáromi, tatabányai, kisbéri, esztergomi mérnökségek mellett Nyíregyházáról is érkeznek majd szakemberek, gépláncok. A szükséges helyeken részleges pályaszerkezet cserét hajtanak végre, ezen kívül marási és aszfaltozási munkákat végeznek, melynek során 8 cm kötőréteget és 4 cm vastag kopóréteget terítenek majd.

A szakemberek a munkákat úgy ütemezik, hogy a korlátozással járó munkák hetenként csak kedd, szerda és csütörtöki napokra essenek, kihagyva a legforgalmasabb időszakokat. A szükséges terelés kiépítéseket hétfő éjszakánként kezdik el, a marási munkákat szintén az esti órákra tervezik, hogy napközben aszfaltozhassanak, mindezt 12 órás munkarendben látják majd el a szakemberek. A 2019. július elején induló, várhatóan 1 hónapot igénybevevő munkálatok ideje alatt az érintett szakaszokon a leállósávot és a külső sávot zárva tartják, amíg a marás és aszfaltozás be nem fejeződik. Emiatt, illetve az autópálya jelentős forgalma miatt jelentősebb torlódások alakulhatnak ki, ezért a munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A szakemberek arra is felhívják a közlekedők figyelmét, hogy az előjelzéseket figyelve, a kihelyezett korlátozásokat betartva, fokozott óvatossággal közlekedjenek a munkaterületek mellett az ott dolgozók és saját biztonságuk érdekében.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS