Támogatási megállapodást vett át a Magyar Közút az intelligens közlekedési rendszerek legnagyobb európai fórumán

Idén júniusban Eindhovenben rendezték meg az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) legnagyobb európai szakmai fórumát. Az élvonalbeli vállalatok között, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is részt vett a fórumon, melyen Szilvai József Attila, a társaság vezérigazgatója vehette át a „C-Roads 2 Hungary” című Európai Unió CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) társfinanszírozott projekt támogatási megállapodását. A projektben résztvevő tagországokban Európa-szerte épülnek kooperatív, az infrastruktúra és a jármű közötti kommunikációt lehetővé tévő pilot rendszerek. A mostani megállapodás értelmében a Magyar Közút Zalaegerszegen, városi környezetben, jelzőlámpás csomópontokra terjesztheti ki kísérleti rendszerét.

A Magyar Közút régóta foglalkozik intelligens közlekedési rendszerekkel és jár élen vagy éppen követi nyomon a legújabb technológiákat, amelyek folyamatosan jelennek meg a kezelésében lévő utak mentén is. Együttműködési megállapodásokat kötött digitális térkép szolgáltatókkal, mint például a Here és a TomTom, szomszédos közútkezelőkkel, ilyen az osztrák ASFINAG, a szlovén DARS vagy a román CNADNR, valamint létrehozta és üzemelteti a Nemzeti Adathozzáférési Pontot, amelynek integrált részeként működik a TN-ITS szolgáltatás. Ez utóbbi a statikus térképi adatok gyors cseréjét teszi lehetővé a digitális térképgyártókkal, így még gyorsabban frissülhetnek a digitális térképek.

A C-Roads projekt első fázisában elsősorban gyorsforgalmi úthálózaton alakít ki jármű és infrastruktúra közötti kommunikációt a Magyar Közút. A most átvett megállapodás értelmében a fő cél viszont, hogy a Járműipari Próbapályán már elérhető teszteseteket valós körülmények között, városi környezetben is kipróbálhassák Zalaegerszegen, szorosan együttműködve az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-vel. A C-Roads együttműködés mindehhez nemzetközi fórumot biztosít, vizsgálja a kísérleti helyszínek működését, szervezeti és műszaki kérdéseket, valamint méri a rendszerek hatékonyságát is. A technológia a közeljövő fontos forgalomszabályozási és információs rendszere lesz, ami közvetlen, kétirányú információátadást tesz lehetővé a járművek és az infrastruktúra között, ezzel is támogatva a kapcsolt és autonóm járművek közlekedését. A C-Roads projekttel a pilot helyszínek nemzetközi összefogással összehangoltan valósulhatnak meg, ezzel is biztosítva az országok közötti átjárhatóságot.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS