Elindult a Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely összekötő út felújítása

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Csongrád megyében a 4521-es jelű út több mint 4 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezési munkák folyamatban vannak.

A TOP-131-16-CS1-2017-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében II.” elnevezésű projektet Társaságunk 917,643 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 4 kilométeren újul meg a 4521-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet már átadta, a fejlesztés előreláthatóan 120 napot vesz majd igénybe.

A Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező a meglévő útfelület profilmarása után 4-4,5 cm kopóréteggel zárja le a felületet. Ezt megelőzően a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről gondoskodik, végezetül az új kopórétegre tartós burkolati jeleket fest. A KRESZ táblák szükség szerinti cseréje szintén a feladatai közé tartozik. Az út melletti vízelvezető árkoknál árokszelvény tisztításra kerül sor. Szegvár település főterén a 45126 jelű Szegvár bekötő út csatlakozásánál új körforgalmú csomópont létesül. A nyomvonalat keresztezi a Kórógy – ér, ennek hídja szintén felújításon esik át. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Csongrád megyében több mint 23,3 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS