Újabb fontos mérföldkövet értünk el a CROCODILE 2 projektben

 

 

Az eredményes közbeszerzési eljárást követően aláírásra került a Bluetooth technológián alapuló eljutási idő monitoring rendszer fejlesztésének szerződése is.


1. ábra Eljutási idő monitoring rendszer

Az elmúlt évek technológiai fejlődése jelentős változást hozott az életünk szinte minden területén, így a közlekedésben is. Az úthasználók naprakész és hiteles információt várnak, hogy biztonságban és időben érjék el a céljukat. A közútkezelőnek megkérdőjelezhetetlen szerepe és komoly felelőssége van abban, hogy a szükséges információ rendelkezésre álljon, ezért számos erőfeszítést teszünk, és nagy összegeket fordítunk Intelligens Közlekedési Rendszerek fejlesztésére, az EU-s jogszabályoknak való megfelelés biztosítására. A közösségi szabályozás egyik legfontosabb eleme, a közútkezelők és más állami szereplők érdekkörében keletkező forgalmi információk elérhetőségének biztosítása. Év végéig elkészül a Nemzeti Adathozzáférési Pont, ahol egy helyen elérhetőek lesznek a közútkezelőknél elektronikusan gyűjtött adatok szabványos formátumban (DATEX II).

2. ábra M43 Kéthalmi pihenőben november 15-én felszerelt DOME kamera

Az adatcserén túl fontos az útkezelők közötti stratégiai együttműködés a forgalomszabályozás területén. A CROCODILE projekt keretein belül forgalmi menedzsment tervek készülnek a fontosabb európai közlekedési folyosók mentén a szomszédos közútkezelőkkel (pl.: ASFINAG, DARS, Budapest Közút Zrt.) közösen. A tervek, intézkedések előkészítése során azonosított hiányzó forgalomszabályozási és monitoring eszközpark telepítése, a beavatkozási képességek fejlesztése mellett, új technológiai megoldások, szolgáltatások meghonosítására is hangsúlyt fektetünk. Ilyen többek között a Bluetooth technológián alapuló eljutási idő monitoring rendszer, amit az M0 autóút két szakaszán, valamint az M1 autópályán is tesztelni fogunk. Közútkezelők közötti együttműködéssel válhat országos kiépítettségűvé az eddig csak az M1 autópályán elérhető szolgáltatás (1. ábra). a projekt végéig a Magyarországot átszelő két fő európai közlekedési folyosó pihenőhelyein található tehergépjármű állások hozzávetőleg 1/3-át fedi majd le a rendszer, de az M1 autópálya kivételével még így is csak kb. 100 km-ként áll rendelkezésre dinamikus foglaltság információ, ami csak korlátozottan tudja segíteni a tehergépjármű vezetőket a döntésben.

3. ábra Parkolóhely foglaltság figyelő kamerák az M1 autópálya Óbarok pihenő bal oldalán (Fotó: Kapusi Z.)

A terepi eszközpark fejlesztése és cseréje valamint a stratégiák kidolgozása mellett rendkívül fontos elem a központi forgalomirányítás fejlesztése. Az országos- és fővárosi forgalomirányítás összehangolt fejlesztése lehetőséget ad a forgalmi zavarok hatékonyabb kezelésére, lehetővé teszi a városi és elővárosi útszakaszok forgalmi menedzsmentjének összehangolását, növeli a közlekedési rendszer teljesítőképességét és szolgáltatási színvonalát, valamint csökkenti a közúti közlekedés környezetre gyakorolt negatív hatásait.

Mi is az a CROCODILE?
Cooperation of Road Operators for COnsistent and Dynamic Information LEvel angol szavak kezdőbetűiből olvasható össze a CROCODILE, ami magyarul a Közútkezelők együttműködése az egységes és dinamikus információk cseréje érdekében.

Összeállította:
Verdes Máté beruházási főmunkatárs
Központi Forgalomtechnikai és kezelői osztály, projektvezető

 

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS