Együttműködési megállapodás a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Szent István Egyetem között

Budapest, 2019. augusztus 28. – A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Szent István Egyetem (SZIE) Tájépítészeti és Településtervezési Kara 2019. augusztus 28-án, ünnepélyes keretek között hosszú távú együttműködési megállapodást kötött.

A megállapodást Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora és Magyar Ferenc, a Szent István Egyetem kancellárja látta el kézjegyével.
Az együttműködési megállapodás célja egyfelől, hogy a SZIE hallgatói, a kiválasztási eljárást követően, a Magyar Közút humán-erőforrás terveinek megfelelően társasági ösztöndíjhoz, másfelől, gyakorlati képzési lehetőséghez jussanak. A Magyar Közút a SZIE hallgatói számára lehetőséget biztosít a szakmai felkészültség bővítéséhez a társaság tevékenységi körét érintő tantárgyakhoz kapcsolódó szakmai konzultációval, diplomatervek kiírásával és témavezetésével. A két szervezet Tudományos Diákköri dolgozatok, kutatások éskutatás-fejlesztési pályázatok keretében végez további közös tevékenységet. A Magyar Közút a – külön ösztöndíjas megállapodás keretében ösztöndíjban részesített – hallgatókkal biztosítja a saját képzett humánerőforrása pótlását.

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁRGYA ÉS CÉLJA:
• hallgatók fogadása szakmai gyakorlaton, mérnöki gyakorlaton, tanulmányutakon
• szakdolgozati, diplomadolgozati és doktori kutatási témák közös meghirdetése
• hallgatói ösztöndíj programok kidolgozása
• együttműködés duális képzések kialakítása során
• gazdaságfejlesztési és kutatási pályázatokban való közös részvétel
• közös kutatási programok indítása

A Magyar Közút a megállapodás keretében a fent említett szakterületen végzett tevékenysége során együttműködőként számít a SZIE magas színvonalú szellemi, szakmai, illetve tudományos hátterére. Ennek megfelelően amegállapodás lehetővé teszi a Magyar Közút számára, hogy tevékenységét naprakész tudományos ismeretekre, értékelésekre támaszkodva, minőségileg magasabb szinten lássa el, valamint lehetőséget ad az Egyetementanuló hallgatók ismereteinek bővítésére. A jelen megállapodás fokozhatja a Szent István Egyetem különböző szintű képzési és kutatóhálózati tevékenységének hatékonyságát is.

További információ, interjúszervezés:

Cseri-Gódor Kitti
Kommunikációs munkatárs
Médiaközpont
Szent István Egyetem
Gödöllő, Páter Károly út 1.
Tel.: 06-1-28-522-000/1118
Mobil: 06-30-470-76-47
E-mail: cseri-godor.kitti@fh.szie.hu

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS